Our Company

Gyártörténet

A majdnem 120 éves múltra visszatekintő Salgglas ZRt., Magyarország első üveggyáraként jelent meg 1893-ban, tábla-üveg gyártásával. A hagyományos síküveg gyártás mellett, a cég több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a korszerű ragasztott biztonsági üveg gyártásában is, Salgótarjánban. Folyamatos fejlesztések révén juthattunk el csak eddig.

A Salgglas alappillérének mondható a Suzuki, mellyel a 90-es évek elején kezdődött az együttműködés. A Salgglas ZRt. a Magyar Suzuki ZRt. esztergomi gyárának legnagyobb szélvédő beszállítója.

Több olyan cég vagy csoport a Salgglas ZRt. partnere, mellyel már több éve áll szerződésben vagy estelegesen a kizárólagos beszállítója. 2002-től folyamatosan végrehajtott modernizálás- új gyártócsarnok, új gyártósorok üvegmegmunkáló csiszoló, fúró és kivágó berendezések- lehetővé teszik a világszínvonalú üvegfeldolgozó eljárások alkalmazását és a cég hatékonyabbá válását. Folyamatos beruházások tették lehetővé a Salgglas ZRt. számára, hogy az európai járműipar fejlesztéseit nyomon követhesse, így például az üveg az üvegben konstrukció gyártását. A Volkswagen T5 haszonjármű és az SLW városi kisautóbusz edzett oldalüvegeit, az „üveg az üvegben" konstrukcióban gyártjuk.

 

A 2008-ban történt tulajdonos váltás újabb lehetőségeket teremtett a cég számára. Folyamatos termékpaletta fejlesztése folyik, felsőbb kategóriás autókba is a Salgglas gyártja az üveget. Mindezek a technológiák folyamatos fejlesztésével és növelésével érhetjük el.

Az autóipari üvegek gyártása mellett a Salgglas 2002 és 2015 között kabinüveg gyártással is foglalkozott.
A SALGGLAS márkanév mára ismerté vált a világ szinte minden részén. A Salgglas dinamikus növekedése, technológiai megújulása, a kitartó marketingmunka, és a megbízhatóság megalapozta azokat a további együttműködéseket, amelyek alapján egyre közelebbi a cél: A folyamatos megújulás igényével Közép-Európa meghatározó járműipari üveggyártójává válni.

Contact Info

3104 Salgótarján,
Budapesti út 29

Phone: +36 32 440-655
FAX: +36 32 440-168

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

More than 110 years of tradition and experience in glass manufacturing nurturing work.